Visegrád története

A magyarok bejövetele előtt
Gazdag régészeti lelőhely: neolitikus, rézkori és bronzkori telepek; bronzkori temető; római kori lelőhely. A rómaiaknak hat őrtoronnyal védett katonai tábora volt a Sibrik-dombon, a Pone Navata, a 4. században. Ezután rövid ideig a kvádok lakták. A 6. – 9. században a város területén megtelepedtek az avarok és a szlávok.

 A magyar királyok kora
I. (Szent) István a Sibrik-dombon hozta létre első vármegyéje várispánságát (a várat 1009-ben említi először írott forrás); a tatárjárás után indult meg a várrendszer kiépítése, a Várhegyen álló Fellegvár a völgyzáró várfalakkal, valamint a hatszög alaprajzú lakótoronnyal, az Alsóvárral (a Salamon-toronnyal, amely a közhiedelemmel ellentétben sohasem volt Salamon Árpád-házi király börtöne). A vár és a körülötte kialakult település az Anjou királyok, Luxemburgi Zsigmond majd I. Mátyás uralkodása idején élte fénykorát. 1323 és 1408 között e város volt a magyar királyok hivatalos székhelye.

Itt volt 1335-ben a nevezetes visegrádi királytalálkozó.

Károly Róbert magyar király, János cseh király és III. Kázmér lengyel király mellett számos másik ország így a Német lovagrend is képviseltette magát, s a nagymestere Braunschweigi Luther herceg békét írt alá Lengyelországgal, amelynek értelmében Dobrint (ma Dobrzyń), Lengyelország) adták vissza, valamint még az 1331-32-es lengyel-lovagrendi háborúban elvesztett egyes kujawy-i várakat. Visegrádon a három király szövetséget kötöttek. Megállapodtak, hogy közösen lépnek fel Bécs árumegállító joga ellen, kereskedőik részére a bécsi vám kikerülését rendelik el. Mátyás uralkodása idején budai, illetve visegrádi udvara az európai reneszánsz egyik központja volt.

Amikor a török megszállás következtében az ország három részre szakadt, Visegrád elvesztette politikai jelentőségét.